Cakkumpakli Színház

„A mesében és a valóságban bármi megtörténhet.” Célunk a gyermekközönség kulturális igényeinek kielégítése, az oktató-nevelő munka során felmerült problémák megoldásának élményanyaghoz kötött, szórakoztató formában való elősegítése.

G. J. Landau - Zalatnay E. Elena: A nyúl és a kandúr

 

Játszák:           Zalatnay E. Elena

                         Szabados Böbe

Látványterv:    Zalatnay E. Elena

Rendezte:        Zalatnay E. Elena

Játékidő:          kb. 51 perc

 

Amióta feljegyzik a népek emlékeit, meséit, mindig ugyanarról szólnak a tanulságos történetek: legyetek jók, egyenesek, derekasak, legyetek becsületesek, mert az erény elnyeri jutalmát. Mégis, azt látjuk, hogy a lusta, a haszontalan néha többre viszi a szorgalmas törekvőnél, mert ügyesen mond szólamokat, jól „helyezkedik”, vagy csak egyszerűen felettesei nem tudják megítélni valódi mivoltát. Mesénkben megismerkedhetünk egy lusta, falánk kandúrral, és egy szorgalmas, törekvő nyúllal. Nos, utóbbi nem buta, és a mese során megtanulja, hogyan maradjon egyenes is és mégis sikeres.

 

Játékunkban megjelennek maszkok, bábok, ember és „állatszereplők”, lesz balett-pamflet és szól a balalajka. „Munkakomédiánk” minden korosztálynak jó szórakozást ígér.

 

_ppp4138.jpg_ppp4134.jpg_ppp4143.jpg_ppp4148.jpg_ppp4152.jpg_ppp4165.jpg_ppp4167.jpg_ppp4170.jpg_ppp4177.jpg_ppp4188.jpg_ppp4189.jpg_ppp4192.jpg_ppp4209.jpg_ppp4213.jpg_ppp4215.jpg_ppp4221.jpg_ppp4225.jpg_ppp4233.jpg_ppp4241.jpg_ppp4246.jpg_ppp4248.jpg_ppp4251.jpg_ppp4256.jpg_ppp4258.jpg_ppp4261.jpg_ppp4265.jpg_ppp4269.jpg_ppp4274.jpg

Itt szerkesztheted a frissen létrehozott oldaladat!

Ezt a szöveget nyugodtan kitörölheted és
a helyére írhatod az új oldalad tartalmát.





Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Naposcsibe, napos gyöngyös eladó, csirke, házi csibe a vésztői keltetőből

► Üdvözlöm a Vésztői Baromfiudvar Családi Gazdaság oldalán, ajánlatunk: hagyományos háztáji fajták, farm fajtaváltozatok, vörös, sárga, tarka, kendermagos, kopasznyakú, tojó és vörös húshibrid naposcsibe rendelhető

csibekelteto.hupont.hu

2. Brunner András e.v.

► *** Családi címerek, vadász ajándékok, portrék készítése. Fotorealisztikus 3D modellezés. *** Brunner András, Email: brunnerandras@gmail.com Telefon: +36 30 359 5624

cncfafaragas.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

2. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

3. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

4. MUSTANG!

► Készítette: Sass Gyarmati Norbert aki rajongója a mustangnak! itt képtől kezdve minden van!

mustangturbo.hupont.hu

5. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

6. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

dallam.hupont.hu

7. Kutyakiképzés háznál, Bentlakásos képzés! Kutyás bemutatók!

► Vizsgázott kutyakiképző vállalja kutyája képzését, engedelmességre nevelését, őrző- védő felkészítést az ön otthonában! Panzió megőrzés, vizsgára felkészítés akár a kutya mindennapos képzése panziónkban. Határidőre való kiképzés!

kutyakikepzesotthon.hupont.hu

8. Angyali menedék

► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek

archangelgabriel.hupont.hu

9. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

10. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

11. Bio vetőmagok saját kertemből

► Teremtés Könyve 1/29. „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen".

biovetomag.hupont.hu

12. Személyre szabott utazás!

► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823

utazasitanacsado.hupont.hu

13. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

14. használtmezek

► használtmezek

hasznaltmezek.hupont.hu

15. Honlap csak lányoknak!

► Üdvözlök mindenkit a honlapomon!

simonveronikabettina.hupont.hu

16. Hula-hoop oktatás professzionális szintig kicsiknek és nagyoknak!

► Akrobatikus Hula-hoopsuli indul óvodás kortól fiuk,lányok részére. Felső korhatár nélkül!Fellépési lehetőségek!A tanfolyamot nemzetközileg elismert hula-hoop oktató tartja.

hula-hoopsuli.hupont.hu

17. Loobelt MOTOR

► ---Használt robogók, Kis- és Nagymotorok; Új és használt alkatrészek; ------------------------------Kiegészítők; Motoros ruházat--------------------------------------------------4405 Nyíregyháza, Kállói út 105.------------------------06 30\2616 044

loobeltmotor.hupont.hu

18. Szászi Dániel honlapja

► Élni annyi, mint röhögni a halálon, és belehalni a röhögésbe.

szdkarden.hupont.hu

19. Four Wheel Drive Bt.

► Teljes körű gépjármű javítás, karbantartás, karosszériázás, fényezés, műszaki vízsgáztatás, teljes körű alkatrészellátással. Robbanómotoros kisgépek javítása, karbantartása, alkatrészellátással. Tűzifa kereskedés.

fwd-sarkad.hupont.hu

20. Bontott pala, hullámpala, palatető, eladó és olcsó tetőcserép

► Hullámpala, pala jó minőségű bontott olcsó eladó

hullampala.hupont.hu

21. PERINE DRANGULIJE

► nešto od mojih radova rađeno u periodu od 1996 do danas dobro došli u perine drangulije nadam se da će vam se svideti pozdrav svima od pere detlića iz BANATA sa baranda- ilsa

peradetlic.hupont.hu

22. Virágkötészet - Török Regina

► Itt láthatók az elkészült munkáim

viragkoto.hupont.hu

23. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

jellem-ismeret.hupont.hu

24. Házépítés, karbantartás, és szigetelés egy kézben!

► Rugalmasság, kreativitás, szakértelem, egykézben, mindez kedvező áron !

epites-szigeteles.hupont.hu

25. Disney - Violetta

► Ez az oldal a Violettával foglalkozik, ha már itt jársz, nézz kicsit körbe! (Ez az eddigi legjobb Violettás hupont oldal, itt van a legtöbb kép és információ!) Facebook oldalam: https://www.facebook.com/ViolettaHungary2000

disney-violetta.hupont.hu

26. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

autodiagnosztika-hibakod.hupont.hu

27. Hannah Montana , High School Musical , Camp Rock

► Három film ami tök szuper úgy , hogy nézd meg ha még nem láttad egyik filmet sem.Ha már láttad akkor meg nézd meg ezt a honlapot , mert itt sok mindent megtudhatsz kedvenc filmeidről!!!

csajok-klubja.hupont.hu

28. Borsányi Andrea haj -és fejbőranalitikus szakértő.

► Célom ezen a weboldalon is feltárni a hajhullás,korpásodás,fejbőrviszketés,zsírosodás nem mindennapi titkait.

hajaborsa.hupont.hu

29. Komoly és Komolytalan

► Ahogy a teremtés vagy a rendrakók szerkesztik

latomszol.hupont.hu

30. Metin 2 mester

► Most az új metin is itt:) gyere és regisztrálj:). itt megtalálod ami egy ujoncnak kell pl:térkép,városok,kereskedelem.És még sokminden más.

deepolis.hupont.hu

31. ♥Minden ami sztár!♥

► Az oldal elköltözött! IDE: http://mindenamisztar14.mindenkilapja.hu/html/25235357/render/kezdolap

mindenamihannah.hupont.hu

32. bakancsfuzo.hupont.hu

► Bakancs fűzök jelentése

bakancsfuzo.hupont.hu

33. KÁNYA ZSOLT TÖRÖKSZENTMIKLÓS

► TÖRÖKSZENTMIKLÓS ÉS KÖRNYÉKE TAGSZÖVETSÉG G-17 EGYESÜLET

kanyazsolt.hupont.hu

34. Üdvözöllek a dalszövegek világában!

► A legjobb dalszövegek neked!!

mileysellyforever.hupont.hu

35. *HOROSZKÓP, CSILLAGJEGYEK*

► Mi a jellemző a KOS, BIKA, IKREK, RÁK, OROSZLÁN, SZŰZ, MÉRLEG, SKORPIÓ, NYILAS, BAK, VÍZÖNTŐ, HALAK jegy szülötteire? Bővebben új honlapunkon a https://kristalygyogyitas.hu/ oldalain

horoszkop-asztro.hupont.hu

36. Pokolba a szépfiúkkal - Al Diablo con los Guapos

► Ez a honlap a romantica cstornán lévő Pokolba a széfiúkkal című sorozatrol szól

pokolbaaszepfiukkal.hupont.hu

37. A Disney Csatorna sztárjai

► Ez a honlap azoknak lett létrehozva,akik szeretik a Disney Csatorna sztárjait:Selena Gomezt,Miley Cyrus-t,A H2O-ból Emma Cleo és Rikki kalandjait...stb.Nézz körül,hátha találsz valami érdekeset!!

pvivi.hupont.hu

38. Ray Ban napszemüvegek, Oakley napszemüvegek! Folyamatos OUTLET árak!

► Márkás napszemüvegek,sport napszemüvegek, kiegészítők! Ray Ban, Oakley ... - Eladó olcsó Ray Ban, Oakley eredeti és replika/másolat napszemüvegek! Egyedi divat kiegészítők. Folyamatosan bővülő kínálat, akciós árak!

markasnapszemuveg.hupont.hu

39. PILIS MÉTERÁRU

► méteráru, rövidáru, szabás-varrás, javítás, méretre készítés, tel:06/30/ 431-9378 e-mail: pilismeteraru@gmail.com KERESSE OLDALAMAT A FACEBOOKON IS!

pilismeteraru.hupont.hu

40. A világ minden szeretete a tiéd lehet , mert a boldogság a Te döntésed!

► Tedd félre "mindenttudó" elmédet, és indulj befelé.

rainbowjosda.hupont.hu

41. EUGEN

► A TISZAMENTE KULTÚRÁLIS, KÖZÉRDEKŰ MONITORA - Kulturni, javni monitor Potiskog regiona

eugen.hupont.hu

42. CAFFÉ CARRARO KÁVÉ- és KOKTÉLBÁR

► A kávé készítésének és fogyasztásának speciális és egyben csodálatos kúltúrája van, melynek hagyományőrzése és vendégeink számára elérhetővé tétele a mi feladatunk

caffe-carraro.hupont.hu

43. Ipacs Therm Energy Kft. Tel: +36-70-3168664, email:ipacstherm@gmail.com

► Építőipari kivitelező burkolást, csatornázást, víz, csatorna, fűtésrendszer kiépítést vállal elsősorban Budapesten és Pest megyében A helyszíni felmérés után korrekt árajánlat!

burkolas-festes-gipszk.hupont.hu

44. Minden, ami Kékestető!

► "Kékestető nem is csúcs, de lankás lejtőjű hegytető."

kekesteto.hupont.hu

45. Eladó lakások Budán

► Eladó lakások a budai oldalon folyamatosan frissülő kínálattal. Zöldövezeti, erkélyes, felújított és újszerű lakások

eladolakasokbudan.hupont.hu

46. Tóth György Strasszer galamb tenyésztő

► Mindekit szeretettel üdvözlök a honlapmon,én a strasszer galamb tenyésztésével fogalkozom,azon belül a sárga és a vörös színnel.Remélem mindenkinek tetszeni fog a honlapom.Kellemes böngészést!

strasszergalambok.hupont.hu

47. Loondy Szalon

► Itt minden kacatot megtalálsz, talán még szükséged is lehet valamire. Töltsd le, és érezd jol magad.

szalon.hupont.hu

48. Gyógypedikűr Szolnok, ahogy azt sokan nem is gondolnák

► Gépi gyógy-és esztétikai pedikűr, tyúkszem, fájós lábak tehermentesítése, cukorbeteg lábápolás, benőtt körmök kezelése, szabályzása 3TO spange módszerrel

gyogypedikuros.hupont.hu

49. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

ogregirl.hupont.hu

50. Harry Potter legjobb oldala!!!

► Főszereplők:Harry Potter/Daniel Radcliffe , Ron Weasley/Rupert Grint , Harmione Granger/Emma Watson

harry-potter-imadok.hupont.hu

51. TWILIGHT FANOK KLUBJA

► Sziasztok!Ez itt egy Klub weblapja!Nézz körül!

twilightfanokklub.hupont.hu

52. ღ~ιdézєтєк~ღ

► ღ~ιdézєтєк~ღ a facebookon és most már itt is :) Itt mindenféle idézeteket találtok amik csak kellenek! Megéri mindennap benézni! :)

idezetekkingae.hupont.hu

53. Mindenes oldal

► Ez az oldal mindennel fog foglalkozni. Az oldal folyamatos szerkesztés alatt áll!! Az oldalon bal oldal nagyon sok menüpont lesz ABC sorrendben próbáltam őket rakni.

mindenesoldal.hupont.hu

54. hanna-miley

► Ez a világ legjobb hannah-s oldala,itt mindent megtalálsz rolla.

hanna-miley.hupont.hu

55. TÁPLÁLÉK - KIEGÉSZÍTŐK

► Vitaminok - ásványi anyagok -

taplalekkiegeszitok.hupont.hu

56. CsAk CsAjOkNaK oLdAl

► ReMéLeM tEtSzIk A hOnLaP És Jó SzÓrAkOzÁsT KíVáNoK

csajooknak.hupont.hu

57. Boldog születésnapot! Boldog névnapot! Köszöntjük az ünnepelteket!

► Ez a honlap az Utópia karaván számára készült, hogy a tagok fontos eseményeit kicsit boldogabbá tegyük. Kívánunk nekik minden szépet és jót! Legyenek boldogok, éljenek sokáig! :)

utopiaszulinap.hupont.hu

58. Naked Light

► Az idézet kifejezi az összes érzésed.Néha sírásra ,néha nevetésre késztet.

sajatidezetek.hupont.hu

59. Szeretettel köszöntelek az Angyalok Házában!

► "Ha a szeretet testet ölthetne, olyan lenne, mint az angyalok, puha, mint a felhők, fényes, akár a csillagok."

angyalokhaza.hupont.hu

60. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek

► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István

lapfoldiketto.hupont.hu

61. Egy Lány Blogja

► A legújabb divat, sztárokról való cikkek, és minden amit egy tini tudni szeretne.

egytiniblog.hupont.hu

62. PRESSMETAL Kft. Autóbusz /teherautó alkatrész gyártó. MSZ EN ISO 9001:2015

► Sárvédő, oldallemez, saroklemez, hátfali lemez, padlósarok, vázelem, kipufogó, kipufogó elem, üzemanyag tartály gyártás és javítás, kiegyenlítő tartály, antenna torony és elemek, élelmiszeripari kor. elemek. Mindenre nyitottak vagyunk.

autobuszalkatresz.hupont.hu

63. Zso-Fa69

► Fa,Műanyag nyílászárók-Kerti,szoba és konyhabútor gyártás.Rendeljen minőségi nyílászárót közvetlen a gyártótól!

zso-fa.hupont.hu

64. Cégalapítás, cégbejegyzés Szerbiában DIGI-STUDIO k.f.t.

► Szerbiában cégek(kft, bt,vállalkozások)teljeskörű bejegyzését intézzük a röszkei határátkelőhöhoz közel, Magyarkanizsán

cegbejegyzes.hupont.hu

65. BÉNYEI FOGADÓ panzió és étterem

► A Bényei Fogadó Tokaj Hegyalján,Észak-magyarország egyik legrégebbi,kádármesterségéről és borairól híres településén Erdőbényén található. Tel:06-20-3608656 E-mail:benyeifogado1@gmail.com

benyeifogado.hupont.hu

66. Huszár Lajos költöztetés,lomtalanítás 20/2055729 áruszállítás,tehertaxi

► Költöztető céget keres? Kedves kiszolgálás,gyors költöztetés,lomtalanítás,közúti fuvarozás!Korrekt áron,hétvégén is!Hívjon bizalommal!0620/3691211

aruszallitas-koltoztetes.hupont.hu

67. Anubisz rejtélyes Háza

► Ha szereted az Anubisz házát akkor feltétlenül ide gyere!

anubiszhaza.hupont.hu

68. Kutya, kutyatáp, eladó Cane Corso kiskutyák

► kutyafelszerelések, száraz kutyatáp, kutyakölykök, nyakörv, póráz, kutyaruha, szájkosár, táplálékkiegészítők kutyáknak, házhoszállítással

kutyajohely.hupont.hu

69. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest

► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.

gipszkartonszerelese.hupont.hu

70. Kék Szalon

► Kozmetika, Fodrászat, Manikűr, Pedikűr, Körömkozmetika, Masszázs

keklotusz.hupont.hu

71. www.facebook.com/bocskaiviselet

► Női, férfi, gyermek Bocskai, Atilla méret utáni készítése. Hagyományőrző ruhák. Mai korban is hordható népi jellegű ruhák. Honfoglalástól - napjainkig a teljes Kárpát medence viselete.

gorginas.hupont.hu

72. Spanyol ingatlanok A-Z-ig! SPANYOLORSZÁG-COSTA BLANCA TORREVIEJA

► Eladó Spanyol INGATLANOK ITT! Tengerparti apartmanok, sorházak, luxuslakások-villák, üzlethelyiségek nagy választékban Costa Blancán, a létező minden segítséggel magyarul, spanyolul és persze angolul.+ 34 634 096 770

spanyolingatlan.hupont.hu

73. http://jatekokbirodalma.hupont.hu/szerkesztes

► Sok féle játékok ,,,autós,lányos,kvíz,morbidoss,akciós stb.,,látogasd meg az oldalt és szórakoz jól!!!!

jatekokbirodalma.hupont.hu

74. A mi oldalunk..:D Anita&Vanda. Bocigirl ×_× Wáá

► A másik bocigirl oldalunk: www.bocigirl.5mp.eu !KATT!

bocygyrl.hupont.hu

75. selena

► itt mindent megtudhatsz selena gomezről

sel.hupont.hu

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 30
Heti: 71
Havi: 134
Össz.: 77 778

Látogatottság növelés
Oldal: Nyúl és a Kandúr
Cakkumpakli Színház - © 2008 - 2024 - cakkumpakli.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »